Kiskunfélegyháza
Régió: Dél-Alföld
Kiskunfélegyháza és környéke sok egyedi értéket és felfedezni érdemes élményt kínál az ide látogatóknak. Karakteres térségi vonásai közül kiemelkedik a város történelmi és kulturális öröksége.
Programok a településen
A településen található szállások
Néhány szó a településről:
Egy rövid körsétát téve a városban számos műemlékre és látnivalóra bukkanhat a látogató. Páratlan összetételű gyógyvizünk, a térségben készült bio-termékeink, valamint a természet közelsége igazi lelki "megtisztulást", valódi kikapcsolódást nyújt a zajos hétköznapokból.
Látnivalók:
A barokk korban a vallásos körmenetek ünnepélyes külsőségeit szolgálták a városok és falvak határában felállított kálváriák. Az 1800-as évek elején Pintér Mátyás adományaiból a mai Shell benzinkút helyén alakították ki a régi félgyházi kálváriát, de 1828-ban városfejlesztési okokból a mai helyére került. (Kiskunfélegyháza DK-i határán, a Csongrádi főút mentén -a Városi Tűzoltóság mögött ) Itt emelték 1829-ben Fischer Ágoston tervei alapján a Hétfájdalmú Szűz tiszteletére ajánlott Kálvária kápolnát. A 12 m hosszú, 13 m széles, félig földbe süllyesztett szakrális épület toronytalan, félköríves szentélyű. Kétoldalt kívül lépcső vezet a tetején lévő három kereszthez és a köztük lévő szoboralakhoz. Előtte a régi fakeresztek helyén 7-7 stációoszlop épült, melyeknek homlokzatán képfülke van, benne fémlapon festett kép.
1895-ben jelölik ki az őjtemplom mellett azt az 1200 négyszögölnyi telket, amelyen 1896 májusában megindul az építkezés. 1922/23-tól felvette a Szent László nevet, majd 1956-tól Móra Ferenc Gimnáziumnak hívják.
A kép tulajdonosa a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára Kiskunfélegyházai Részlege.
Az eklektika korára példaként a szép magánépítkezések közül a Kossuth és Hunyadi utca sarkán álló Molnár-féle ház emelhető ki.
A Tanítóképző 1804-ben készült el. Ez a 90 méteres, impozáns homlokzatú, jól tagolt iskola volt az első kétemeletes épülete városunknak. A második emeleten az internátus kapott helyet. Tervezője Baumgarten Sándor építész volt. A legfigyelemreméltóbb talán az a 725 m2-es botanikus kert, melyet az udvar délnyugati részében épített ki Pinkert Zsigmond tanár, s amelynek tervéért az 1908-as londoni kiállításon aranyérmet kapott. Az arborétum és az akkor 85 éves tanítóképző az 1950-es évek városvezetésének esett áldozatul. A volt Tanítóképző Intézet épülete, ma Petőfi Sándor Gépészeti Szakközépiskola.
A város szellemi életének meghatározó épülete lett a Constantinum. A virágmotívumokkal díszített hatalmas épületet Vas József tervei alapján építették. A tervező halála után Morbitzer Nándor vette át az építkezés irányítását. Aki alkalmazkodott elődje homlokzatkialakításához, de takarékossági okok miatt a tornyokat elhagyták. Az impozáns objektum végül 1942-ben készült el. (Még 1988-ban Schuster Constantin püspök 40.000 Ft-ot tett le alapítólevéllel, hogy egy nyolcosztályos, internátussal egybekötött, női szerzetesek irányítása alatt álló leánynevelő intézetet állítsanak fel. 1907-ben kezdték meg az átalakításokat az akkori algimnázium és tanítóképző épületén. A további építkezések során a volt zárda részt avatták 1908-ban, kialakítva az értékes, szép házikápolnát is)
1906. tavaszán kezdődött el az őjszászi János és Máyláth József által tervezett Református templom építése a Damjanich utcában. A protestáns (főként a református)?Isten házát? a gótika stílusában építették. A Kiskunfélegyházi Egyesült Protestáns Egyház templomának homlokzatán is gótikus ívű ablakokat találunk, belül pedig a katolikus templomokénál jóval egyszerűbb berendezést.
A Fürdőszálló hangulatos, kastélyszerűen ívelt épülettömbjét Hegedűs Ármin tervezte eklektikus stílusban, eredetileg gőzfürdőnek és reprezentatív szállodának. 1926-28-ban valósult meg.
Az 1920-as évek végén a Kossuth utca és a Fadrusz utca sarkán épült fel a Strasszer-villa , mely tornyos, meseszerű formájával mintegy lezárja városunkban a historizáló törekvéseket felvállaló irányzatot. Jelenleg a Petőfi Sándor Általános Iskola napközije.
A Pénzügyi palotát az Ybl-díjas Lux Kálmán már a racionalizálódó, bauhausi iskola tanait figyelembe véve alkotta meg. A leegyszerűsített homlokzatán a lábazat nélküli pilasztereknek csak ritmizáló, elválasztó szerepük van. A kapubejáró a másik utcáról nyílik, így a megnövekedett homlokfelület 2-8-2 osztású ablaksort hordoz. A Pázmány utcában álló épületbe az 1950-es évektől a rendőrség költözött be.
A Városi Bíróság zártabb tömbjét zömök, toronyszerű épületrésszel 1929-ben építették, Orbán Ferenc tervei alapján, az egykori Postastáció telkére.1932-ben adták át, de teljesen 1936-ban készült el a vasútállomás . A funkciójának tökéletesen megfelelő, leegyszerűsített formákat felmutató, tágas, levegős csarnokot magába foglaló épület az ország legmodernebb vasútállomása volt. Peronja szép, míves vasszerkezet volt, amit 1970-ben lebontottak.
Bajcsy-Zsilinszky Endre ülő szobra Eskulits Tamás szobrászművész alkotását 1989-ben helyezték el a Bajcsy-Zsilinszky Endre Általános Iskola (ma Göllesz Viktor) mellett.
Kiskun Múzeum ((76) 461-468): Kiskun Múzeumot Szalay Gyula, a helyi gimnázium sokoldalú tanára alapította 1902-ben. Az egyre gyarapodó régiséggyűjteményt 1912-ben önálló épületbe, a késő barokk Görögház emeleti részébe, majd 1939-ben a mai helyére az egykori Kiskun Kapitányság székházába költöztették.
A barokk épületegyüttes 1753-ban épült, mostani formáját 1794-ben nyerte el. A főépület adott helyet a közigazgatási ügyintézésnek, a hátsó épület pedig tömlöcként működött, itt tartották fogva a Kiskun Kerület rabjait.
Természeti értékek:
Kiskunsági Nemzeti Park: Bemutatóhelyek, tanösvények. Túrák, amelyek elsősorban egyéni turisták, családok, csoportok részére kerülnek megrendezésre. Szakvezetéssel nyújtanak lehetőséget a tömeges turizmus elől elzárt helyszínek és egyedi természeti értékek megismerésére.
Szórakozás:
Városi Strand és Uszoda:
A fürdő családias hangulatú, füvesített, örökzöld és lombhullató fákkal teli környezetben, mintegy 25.000 m2 területen négy kültéri és három beltéri medencével várja vendégeit. Az ide látogatók jólétéről a vendéglátás, salakos teniszpálya, strandröplabda-pálya és éjszakai fürdőzési lehetőség gondoskodik egész évben.
Az 1560 méter mélyről feltörő alkáli-hidrogénkarbonátos termálvíz a környéken egyedülálló gyógyító hatású. Jelentős metakovasav tartalma miatt mozgásszervi panaszok, gerincbántalmak, reumás megbetegedések kezelésére javallott.
A közelmúltban felújított fedett részlegnek köszönhetően a téli hónapokban ismét lehetőség nyílik a strandolásra. A fűtött csarnokban négypályás, 25 méteres uszoda, valamint 2 további melegvizes medence, szauna és gőzfürdő teszi felejthetetlenné a családi kikapcsolódást.
Uszoda: A 25 méteres, 4 pályás fedett uszoda az év 365 napján nyitva áll a sportolni vágyók számára. 27 fokos, langyos, kristálytiszta vize ideális a naponkénti felfrissülésre, melyet a kétórás kedvezményes úszójeggyel is igénybe vehet.
Tanmedence: A tanmedence vize 30-32 fokos. Életkortól függetlenül látogatható, kellemes vize ideális az önfeledt pancsolásra. Ugyanitt rendszeres úszásoktatást végzünk, jelentkezni lehet Tóth Zoltánnál (Kiskunfélegyházi Úszóegyesület, Kiskunfélegyháza, Nyíl u. 16).
Gyógymedence: A 38 fokos hőmérsékletű fedett gyógymedencének köszönhetően a téli időszakban is megmártózhat az ásványi anyagokban bővelkedő termálvízben. Gyógyító hatása egyedülálló, reumatikus betegségekre, gerincbántalmakra ajánlott.
Szauna: Az uszoda mellett télen-nyáron finn szauna és gőzfürdő üzemel, hidegvizes bemerülővel felszerelve, melynek hőmérséklete 12 Celsius fok. Hétköznap 15 órától, valamint hétvégén egész nap várja a tüzes-jeges bizsergésre vágyókat.
Belépődíjak (2010.06.01-től):
- felnőtt ár: 1.150 Ft/ fő/ nap
- nyugdíjas, diák ár: 850 Ft/ fő/ nap



