Sopron

Néhány szó a településről:
Sopron Magyarország nyugati határa mellett, az Alpok lábánál, Bécstől 60 km-re, Budapesttől 220 km-re található. Az ország egyik legősibb ékszervárosa. A város egyesíti magában a múltat és a jelent, hidat alkotva az ország és nyugati szomszédjai között, kaput nyit a hozzánk látogató belföldi és külföldi vendégek előtt, mint azt a város címere is jelképezi.

Szálláshelyek a településen: (link)
Szálláshelyek a régióban: (link)

Látnivalók:


Tűztorony (Fő tér 1.): Sopron város jelképe a Tűztorony. Alsó hengeres része római falmaradványokra épült, a XIII. századtól a városfalak északi kaputornyaként szolgált.
Mai alakját, barokk körerkélyét és sisakját az 1676-os nagy tűzvész után kapta. A Tűztorony őreinek fontos szerep jutott: figyelve a vidéket éjjel lámpással, nappal színes zászlókkal jelezték a tűzfészek irányát. A város lakóinak figyelmét felhívták az idegen bort szállító szekerek és a katonák közeledtére. A muzsika terén is megmutatták tehetségüket, hiszen a városi tanáccsal kötött szerződés szerint esküvőkön, temetéseken és a városi mulatságokon ők szolgáltatták a zenét. A soproniakat az idő múlására trombitaszóval a körerkélyről negyedóránként figyelmeztették, a XVI. századtól pedig a toronyórát is kezelték. A kétfejű sas II. Ferdinánd király és Eleonóra királyné ajándéka volt az 1622. évi Országgyűlés és királynői koronázás emlékére. A torony tetejére - csak a nagy tűzvész után - Lipót császár neve napjára rendezett ünnepség alkalmával került. 1893-ban, amikor a régi városházát lebontották, a torony alapja megingott, megerősítésére Schulek Frigyes építész tervei alapján a széles kaput befalazták.
A Tűztorony a hűség jelképe. Az 1921. december 14-én tartott népszavazáson Sopron és még nyolc község fejezte ki Magyarországhoz való tartozásukat. Az esemény emlékére 1928-ban Hikisch Rezső tervei alapján barokkos kapukeret készült, felette a szoborcsoport "Hungária előtt hódoló soproniak" Kisfaludy Strobl Zsigmond alkotása. A látogatók közel 200 csigalépcső után, az erkélykoszorúról, a toronyőrök hajdani őrhelyéről gyönyörködhetnek a műemlékváros csodálatos panorámájában.


Storno-ház, Storno Gyűjtemény (Fő tér 8.): Sopron egyik legszebb épülete, a Fő tér egyik ékessége ez a palotaszerű barokk sarokház. A XV. században a Haberleiter család tulajdona volt, akik 1482-83 telén Mátyás királyt is vendégül látták, midőn Bécset ostromolta. A XVIII. században a ház a Festetics család birtokába került, ekkor nyerte el végleges formáját. A Storno család 1872-ben vásárolta meg az épületet, ahol vendégként 1840-ben és 1881-ben Liszt Ferenc adott hangversenyt. A ház jellegzetessége a kétemeletes, gazdag díszítésű, kerek, zárt sarokerkély és a Festetics címerrel díszített toszkán féloszlopokkal közrefogott kosáríves kapu és a remekmívű Pelikános kopogtató. A XV. században a házban Sopron első gyógyszertára, a Fekete Elefánt működött.
A család Svájc Tessin tartományából származik. Idős Storno Ferenc 1821-ben Kismartonban született és Landshutban nevelkedett. Korán megmutatkozott rajztehetsége, ám a szegény kéményseprő család nem tudta taníttatni, így folytatni kényszerült apja mesterségét, de minden szabadidejét rajzolással töltötte. Vándorlásai során 1845-ben telepedett le Sopronban, ahol azonnal munkába állt egy kéményseprő mesternél. Annak halála után az özvegyet feleségül vette, így a vállalkozás megélhetését biztosította. Pártfogói révén, akik felismerték és méltányolták művészi tehetségét, csakhamar a Monarchia egyik legkeresettebb restaurátora lett. Az 1850-es években hónapokat dolgozhatott Bécsben, ahol műemlékek felmérésével, tárgyak tervezésével foglalkozott, többek között Habsburg Lipót főherceg részére. Az 1860-as évektől bekapcsolódott a hazai műemlékfeltáró munkákba.
Nevéhez fűződik többek között a soproni Szt. Mihály templom, valamint a pannonhalmi bencés apátság kriptájának, majd templomának restaurálása. A hetvenes évektől már fiaival - Ferenccel és Kálmánnal – dolgozott együtt, akik a családi hagyománynak megfelelően kitanulták a kéményseprést, majd külföldi akadémiákon a művészi mesterséget is elsajátították. Storno Ferenc több pusztulásra ítélt műértéket mentett meg, mellyel megteremtette a híres Storno-gyűjtemény alapjait. A régiségekkel és a családtagok alkotásaival berendezett enteriőrök képet adnak a XIX. század végének lakáskultúrájáról. A kiállítás darabjait értékes bútorok, fegyverek, porcelán és üvegmunkák képezik, amelyek a második emeleti szobákban tekinthetők meg, ahol 1875-1984-ig a család lakott.

 
Helytörténeti Gyűjtemény (Fő tér 8.): A Storno-ház első emeletén a Helytörténeti kiállítás bemutatja Sopron és a vármegye új és legújabb kori történetét. Az 1867 óta gyűjtött történelmi emlékek, dokumentumok hiteles anyagai a közben eltelt időt illusztrálják, melyek gondos áttanulmányozásával Sopron és környéke eseményekben, fejlődésekben és megtorpanásokban gazdag története tárul a látogatók elé.


Fabricius-ház (Fő tér 6.): Az épület egyik érdekessége, hogy a ház alatt római fürdő maradványaira leltek a régészek. A XIV. században a telken két ház állt, a hátulsó épület már akkor két emeletes volt. Gyönyörű a gótikus nagyterme, figyelemre méltó a XVII. században épült udvari loggia és a hátulsó traktus gótikus és barokk pincéje is. Az épület tulajdonosai mindig gazdag és tekintélyes polgárok, kereskedők voltak. Névadója - Fabricius Endre városbíró, polgármester – 1806-ban vette meg a házat. Baráti szálak fűzték Petőfi Sándorhoz, aki a laktanyából kiszökve itt öltözött át civil ruhába Liszt Ferenc koncertjére. Az épület három kiállításnak ad otthont.
A pincében Scarbanciából, a római kori Sopronból ill. környékéről előkerült kőemlékek láthatók: sírkövek, oltárkövek, szobrok, kőúrnák, szarkofágok. Ugyan miről is mesélhetnek a Római kori kőtár unalmas kövei? A figyelmes szemek előtt ezek beszélni kezdenek! A sírkövek felirataiból az egész élet kiolvasható! Itt látható a gyűjtemény legrégebben (1541) előkerült darabja, Marcus Vibius sírkőtöredéke, melynek alsó fele az 1676-os tűzvész során megsemmisült. A városi tanács nagyon fontosnak tartotta, hogy ez a becses emlék megmaradjon, ezért a formailag nem teljesen hű másolaton az eredeti szöveg jól olvasható. A középkori pince impozáns nagyterme méltó környezetet biztosít a több méter magas capitóliumi istenek szobrainak. Jupiter, Juno és Minerva töredékesen is lenyűgöző hatalmas márványalakjainak szentélye hajdanán Scarbantia fórumán állt. Kivételes értéket képviselnek Caius Sextilius Senecio márványból faragott, gazdagon díszített síremléke, valamint a Mithras-szentély áldozati oltárának relifje.
Az épület hátsó traktusának két emeletén a „Háromezer év a Borostyánkő út mentén” című régészeti kiállítás látható. A gazdag leletanyag az illírek, kelták, rómaiak és a honfoglaló magyarság életét, kultúráját, valamint Sopron várossá válásának történetét (XIII-XVI. sz.) demonstrálja. Itt látható az a világon szinte egyedülálló kora vaskori lelet, a napkorong, melynek eredeti funkciója ma sem ismert. Érdemes megcsodálni az illírek fekete rovásdíszes halotti urnáit, a tüzikutyákat, valamint a kelták pénzeit és ékszereit. A római kori anyag rendkívüli gazdagságát a borostyánkő ékszerek, az arany- ezüst használati tárgyak villantják fel, a népvándorlás korának egyik legértékesebb darabja pedig a kb. 1200 esztendős Cunpald-kehely.
A homlokzati szárny első és második emeletén a XVII. és XVIII. századi polgári lakáskultúra változását - korabeli tárgyakon és a bútorművészet remekein - lehet végigkövetni. Megfigyelhető, hogy a korábbi puritánabb berendezkedést hogyan váltja fel egy már igényesebb, gazdagabb későbbi lakáskultúra.


Kecske Templom (Templom u. 1.): A Sopronban élő ferences szerzetesek a város központjában építették fel először kolostorukat, majd 1280 körül a magyar gótikus építészet egyik legkiemelkedőbb alkotásaként templomukat. A rendet 1787-ben II. József feloszlatta, a Kecske templom (népies nevén) a bencések temploma lett. Falai között királynékat és királyt is koronáztak, valamint országgyűlések színtere volt. Jó arányú, finom kiképzésű tornya egyik meghatározó eleme a páratlan szépségű Fő térnek. A templom freskófestőinek, díszítőinek mesterművei, a csúcsíves ablakok, a különleges Kapisztrán-szószék kiemelt értéket képviselnek.
A déli oldalhoz csatlakozó kolostor copfstílusú kapuja vezet a káptalan teremhez, amely imahelyként szolgált, majd temetkezési, végül Lorettó kápolna lett.A feltárások során napfényre kerültek a csúcsíves oszlopok, a gyámkövek érdekes faragványai és a középkori freskók töredékei. A szimbolikus alakokkal díszített oszlopfejezeteken a levélornamentikába bújtatott maszkok és állattestű, emberfejű figurák a főbűnöket jelenítik meg. Ez a terem a gótikus egyházépítészet egyik legszebb alkotása.


Körmendi-Csák Galéria (Templom u. 18.): A Körmendi-Csák Kortárs Magyar Képző-, és Iparművészeti Gyűjteményt 1992 óta, külföldön és belföldön egyaránt, számos állami intézményben és múzeumban több alkalommal bemutatták, a magyar kultúra és művészet európai megjelenítése, egyúttal európaivá, közkinccsé tétele és megőrzése okán. Remek művészettörténészek, szakemberek segítik munkájukkal a Gyűjtemény anyagának megismertetését és válogatását, például Dévényi István, a Magyar Nemzeti Galéria főosztályvezetője, aki a Körmendi–Csák Gyűjtemény külföldi kiállításainak is a kurátora. E munkában tevékenyen rész vett Tőkeiné Egry Margit, a Kiscelli Múzeum egykori igazgatója is és Csák Ferenc Regensburgban végzett művészettörténész, aki egyben a Gyűjtemény kezelője is.
A Gyűjteményről három nyelvű, összefoglaló könyvet adtak ki 1997-ben háromezer példányban, amely nem csak a művészek adatait, hanem műelemzéseket is tartalmaz a legjobb művészettörténészek tollából. A kötetek elővételben elfogytak, így került sor 2001-ben a kiadvány bővített, átszerkesztett kiadására négyezer példányban, melyből már csak korlátozott számú kötet áll rendelkezésre.
A gyűjtemény számos nagy rendezvényen szerepelt: Wiesbaden, Bonn, Hamburg (1992); Dublin, Schloss Farrach, Niza (1993); Hamburg, Hannover (1994); Genfben a WIPO-székházban (1997), Bécsben az ENSZ székházban (1998), Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy (1999); Genf (2000); Tallin (2001); Eisenstadt (2005); Kassa (2006), Pilzen (2006), Bukarest (2007). A nemzetközi rendezvényeket neves közéleti személyiségek nyitották meg, mint pl. Kofi Annan ENSZ főtitkár Bécsben, vagy Göncz Árpád Genfben, Rockenbauer Zoltán kultuszminiszter Genfben, Baráth Etele európai ügyekért felelős miniszter Kassán.
A kiállításokat rendszerint a kiállítási ország nyelvén megjelenő katalógusok kísérték.
Számtalan külföldi és belföldi méltatás, újságcikk, tanulmány, film, ismertetés jelent meg szaklapokban a gyűjteményről.
A Gyűjtemény egy reprezentatív részének állandó bemutatására, továbbá kiállítások rendezésére a család 1999-ben megvásárolta és felújította Sopronban az Artner Palotát (Sopron, Templom utca 18., és 2005-ben felújította az Anna Átriumot (Sopron, Szentgyörgy utca 20.). A nagyközönség a Gyűjteményt – mindkét helyszínen – előzetes bejelentkezés alapján, díjtalanul látogathatja.


Patika Múzeum (Fő tér 2.): E házhoz fűződik Magyarország első „műemlékvédelmi” intézkedése. II. Lajos király idején a városi tanács a tér megnövelése érdekében le akarta bontani az épületet, azonban a király az engedély kiadását megtagadta azzal, hogy az a tér harmonikus szépségét megbontaná. Az épületben a XVII. század közepétől az egykori Angyal patika működött, s ettől kezdve gyógyszerész, orvos családok lakhelyéül szolgált. Közülük az egyik leghíresebb Gensel Ádám (1677-1720) orvos meteorológus volt, aki az időjárási frontok emberi szervezetre gyakorolt hatását már ekkor felfedezte. A ház az 1850-es átalakításig lábasház volt.


Scarbantia Fóruma (Új u. 1.): Az egykori Római Birodalom Pannónia provinciájának egyik határállomása Scarbantia, a mai Sopron, volt. Kiemelt szerepét a Borostyánkő út, mint fontos kereskedelmi útvonal, menti fekvésének köszönhette. A város magját, a mai belvárost, a középkorban várfal és várárok vette körül, mely erődrendszer az utcaszerkezet kialakulására is hatással volt. A római oppidum központja a fórum volt, melynek legfontosabb épületét - a capitoliumi templomot - 1893 telén a városháza építésekor találták meg. Az 1960- és 1970-es évek ásatásaival végül sikerült meghatározni a fórum teljes kiterjedését és elhelyezkedését. Az egykori tér lajtamészkő burkolólapjait a fertőrákosi kőbányából szállították ide. A tér déli részén három bronz lovasszobor talapzata került elő, a fórum egyes oldalain pedig különböző istenek oltáraira bukkantak. A három főisten – Jupiter, Juno és Minerva – temploma a város legmagasabb pontján állt.
A gladiátorjátékok megrendezéséhez tágas oszlopközöket mértek ki, az oszlopcsarnokokban pénzváltó bódékat, az emeleten pedig erkélyeket alakítottak ki. Scarbantia igazi római városként működött, az itáliai utazó mindent megtalált, amit hazai földön megszokott: nyüzsgő piacot, istenek szentélyeit, kényelmes fürdőt és természetesen gladiátorjátékokat. A kiállítás a hatalmas építészeti mű feltárt részleteivel felidézi a látogatóban az egykori római kori városberendezkedést. A lelet jelentősége abban rejlik, hogy ez az egyetlen Pannónia földjén megmaradt fórum, mely itáliai minta szerint épült.


Ó-Zsinagóga (Új u. 22.): A zsidók soproni letelepedésének pontos időpontja nem ismert, az azonban bizonyos, hogy az Új utcában már a XIII. században 10-16 család élt. A kereskedelemmel és pénzügyekkel foglalkozó zsidók nem voltak igazán gazdagok, mégis a XIV. század elején felépítették ezt a Közép-Európában szinte egyedülálló gótikus zsinagógát.
A zsidó vallás szerint csak egy olyan templom van, ahol a Teremtő a maga személyében jelen van, az pedig Jeruzsálemben található. A zsinagóga tehát imaház, gyűlésterem, iskola is egyben. Mellette a vándoroknak is szállást adó ispotály állt, valamint a ma is megtekinthető rituális fürdő. A zsinagóga bejáratától folyosó vezet a nagyterembe, melynek csúcsíves, timpanonnal díszített főbejárata és két oldalsó kávája 1300-ból, a zsinagóga építési idejéből származik. A zsinagóga két középpontja az Áronfülke és a szószék. Az Áronfülkét gazdagon díszített kőkeret és timpanon díszíti, rajta a természet színeivel kifestett szőlőfürtök és levelek motívumai. A hatszögletű szószéknek csak az alapja eredeti, de elrendezése, lépcsője, magas korlátja, kelet felé forduló olvasópultja az eredeti mintát követi. A nőknek külön imatermük volt saját kijárattal, a nagyteremben zajló eseményeket csak a keskeny ablakréseken keresztül követhették. A műemlék múzeum érdekes része a rituális fürdő. A zsidó vallás ősidőktől szigorúan megkülönböztette a tiszta és a tisztátalan dolgokat, ezért a fürdőnek mindig kiemelt szerep jutott. A mózesi törvények folyóvízben való alámerülést írnak elő, de ezt itt csak a kút természetes vizével lehetett megoldani. 1526-ban a zsidókat elüldözték Sopronból, így a zsinagóga is pusztulásnak indult, majd lakóházakká alakították át. Ez a különlegesen szép épület az 1967-es kutatások során kaphatta vissza régi fényét.


Központi Bányászati Múzeum (Templom u. 2.): Városunk több mint egy tucat múzeumi kiállítása között különlegességnek számít a legnagyobb és legátfogóbb magyar bányászattörténeti kiállítás: a Központi Bányászati Múzeum. Az Esterházy barokk palota méltó helyet ad az értékes gyűjteménynek. A kiállítás megtekintését követően a múzeum mögötti városfalnál megbúvó bástyakert, a kis barokk zenepavilonnal alkalmat nyújt a pihenésre. A múzeumi kiállítás 2001-ben az „Év múzeuma” pályázat külön díját nyerte el, mely az évszázadokon át európai jelentőségű magyar nemesfémbányászat emlékei mellett bepillantást enged az elmúlt évszázad bányászatának eredményeibe, technikai vívmányaiba. A kiállítás legizgalmasabb része egy XX. század eleji bányavágat, ahová a látogatók is bebújhatnak, ezen kívül megnézhetik az őskori kovabánya eredeti méretű rekonstrukcióját, a középkori bányák szűk vágatait, s az elmúlt évtizedek legnagyobb jelentőségű bányászati technológiai újítását, a hidraulikus pajzs beépített elemeit is. A gépek működő makettjei mellett figyelemre méltó az értékes, csillogó ásványgyűjtemény, s nagyon kedveltek a bemutató moziban nyaranta vetítésre kerülő régi bányászati oktatófilmek, játékfilmek. Magyarország ezeréves bányászatának történetét folyamatában bemutató kiállítás valóban alkalmas arra, hogy akár a hazai, akár a külföldi vendégek igazán jól érezzék magukat, hiszen a magyar mellett német, angol és szlovák nyelvű feliratozással, ill. kiállítás vezetővel várja látogatóit.


Erdészeti Gyűjtemény (Templom u. 4.): Látott már a XIX-XX. század fordulóján készült erdészeti szerszámokat, asztalos eszközöket, földmérő és térképészeti műszereket? Az Erdészeti Múzeumban mindezeket megtekintheti! A gyűjtemény részét képezi több olyan érdekesség, amely mindenki számára tartogat újdonságot. Több millió éves megkövesedett-kovásodott fák darabjai, 1656-os térkép, 1800-as évek végéről származó iratok, nagyméretű terepasztalok, 1870-ben készített rovargyűjtemények, fából készült múlt századi háztartási és használati eszközök, gépmodellek, makettek és még számos más csodálni való.
Az állandó kiállítás mellett különféle időszakos tárlatok várják az érdeklődőket. Az Esterházy család palotája, amelyben a kiállítás megtekinthető, 1921-ben nevezetes esemény helyszíne volt. A soproni népszavazás eredményét az antant hatalmak kiküldött képviselői itt állapították meg, mely végérvényesen eldöntötte Sopron Magyarországhoz való tartozását.


Evangélikus Gyűjtemény (Templom u. 19.): A több évszázados múltra visszatekintő soproni evangélikus gyülekezet története egyidős a magyarországi reformáció megjelenésével. A soproni evangélikus templom a türelmi rendelet után épült templomépületek egyik legkorábbi, kiemelkedő alkotása Magyarországon. Nagyméretű, széphangú orgonáján gyakran rendeznek hangversenyeket. A gyülekezet lelkészei mindig különös figyelmet fordítottak a művészetek és a tudomány pártolására. A templom gazdag kincstára a hit gyakorlásával összefüggő magyar és külföldi alkotások és műtárgyak gyűjteménye. Az úrvacsorai kelyhek, kancsók, cibóriumok, gyertyatartók, oltárterítők egyenként mesterművek.
A soproni gyülekezet életének története festmények, kéziratok, könyvek és metszetek tükrében tárul a látogatók elé. Az arcképcsarnok a bemutatott személyek munkásságát egészen a XX. századig átfogja. A templom mellett áll a hajdani paplak. Ez a kétemeletes barokk palota ad otthont az Országos Evangélikus Múzeum soproni gyűjteményének. Levéltára a XVI. század közepétől őrzi az iratokat, több mint hatezer kötetes könyvtára pedig kéziratos bibliákkal, a teológia tárgykörébe tartozó alapművekkel áll a kutatók rendelkezésére.


Katolikus Gyűjtemény (Orsolya tér 2.): A gyűjtemény a Katolikus Konvent tulajdonában és kezelésében áll. A kiállítás létrehozói az eredeti helyükről kikerült, megrongálódott tárgyakat megmentették, azokat restaurálás után a művészettörténet, a kutatók és a nagyközönség számára elérhetővé tették. A gyűjtemény gazdag anyaga az egykori orsolyita zárda oratóriumtermében tekinthető meg, melynek összeállítása elősegíti a soproni barokk művészetről alkotott kép pontosítását. A témacsoportokba rendezett, jórészt barokk szakrális tárgyakat korábbi és XIX. századi emlékek egészíti ki. A kiállítás gerincét a megőrzött liturgikus tárgyak gazdag összeállítása adja. A kelyhek, úrmutatók, ereklyetartók, keresztek, mise és keresztelő kancsók, pásztorbotok közül több valódi ötvös remekmű.
A szobrok és a megtekinthető oltárrészletek mesteri kezekre vallanak. Több kiállított festmény közül az egyik legértékesebb Martin Altamonte képe, amelyen Szent Domonkos átveszi a rózsafüzért. A barokk korból származó viseletek – miseruhák, díszpalástok – gazdag hímzései jól érzékeltetik az egykori gazdagságot.


Soproni Horváth József Gyűjtemény (Hátsókapu 2.): A művészettörténet-írás „Sopron nagy festője”, ”Az akvarell klasszikusa”, ”Az akvarell poétája” jelzőkkel illette Horváth Józsefet (1891–1961), akit a szeretett város és az emlékezés utólag tisztelt meg a Soproni előnévvel. Nem a város szülötte, de az itt leélt, munkában töltött művészélet igazi sopronivá tette. Soproné az életműve is, melynek legszebb akvarelljeiből szerveződött ez az állandó kiállítás. A festőművész a Képzőművészeti Főiskolán és Nagybányán tanult. Műfajteremtő mestere lett választott festési módszerének, az akvarellnek. Életművének érdeme, hogy a vízfestést az olajfestészettel egyenrangúvá emelte. Mondanivalóját a festői naturalizmus nyelvén fejezte ki. Témáiban mély emberi érzések kifejezésére, technikájában az anyag átszellemesítésére törekedett. Minden témakörben maradandót alkotott, de hírét és szakmai sikerét páratlan akt- és zsánerképeinek köszönhette. Ezekben teljesedett ki az őt mindenki mástól megkülönböztető művészi teljesítménye, melynek - ma már tudjuk - sem elődje, sem követője nem akadt. Hagyatékát, amelyből özvegye formált emlékmúzeumot a soproni Caesar-házban őrzik.


Zettl-Langer Gyűjtemény (Balfi u. 11.): Több mint 120 évvel ezelőtt, egy fiatal férfiú választás előtt állt, vagy festőművész lesz, vagy apja tanácsát követve átveszi az 1844-ben alapított családi szeszfőzdét és ecetgyárat. A fiatal Zettl Gusztáv /1852-1917/ tisztelve szüleit, az utóbbit választotta, azonban sohasem adta fel a művészettel kapcsolatos elképzeléseit. A bécsi festőakadémia rendkívül tehetséges tanítványa volt, s a festészet iránti rajongása végigkísérte életét. Művészi fejlődésére nagy hatással voltak külföldi tanulmányútjainak tapasztalatai. Nemes hajlandóságú műkedvelőként az igazi, nagystílű művészet rajongó lelkű megértőjévé vált, s az időközben megnövekedett gyári bevételből régiségek gyűjtésébe kezdett. Nagy lelkesedéssel kapcsolódott be a soproni ásatások munkájába, ahol minden épülő ház alapozásánál gazdag római leletekre lehetett bukkanni, s a múlt századi Sopron polgárházai a biedermeier bútorok, antik képek, ónedények, porcelánok gazdag tárházai voltak. Zettl Gusztávot a sors hosszú élettel ajándékozta meg, így a festés iránti szenvedély mellett a gyűjteménye anyagát is tovább gazdagíthatta. Művészeti és szellemi örökségét leszármazottai - az itt lakó ükunoka és családja -, valamint egy közhasznú alapítvány ápolja. A lakásgyűjtemény változatlan formában 1955-től áll nyitva a nagyközönség előtt. A család tagjai a város és környékének történetét az őskőkor, a középkor és az újkor tárgyain keresztül mutatják be. A kiváló üvegművészetről árulkodó ablakok, a faberakásos mennyezet a lakásnak egy különleges, romantikus színezetet kölcsönöznek. A gazdag gyűjtemény sokféleségét a csiszolt üvegek sokasága, a korabeli bútorok szépsége, a habán korsók, a fajansz és porcelánedények, a különleges fegyverek, cégérek, óntárgyak, könyvek és értékes festmények adják. A művész dolgozó szobájának érintetlen lakrésze bemutatja, hogyan lehet egyedi megoldással meghitt otthont varázsolni.


Pékmúzeum (Bécsi u. 5.): A külvárosi területeket, melyeket az idők során szintén várfalak védték, őstermelő gazdapolgárok és kézművesek népesítették be. A Balfi, Bécsi, Fövényverem és Halász utcán sétálva érezni lehet a hajdanvolt gazda negyed egyedi hangulatát. A pékmesterség legrégebbi épületében kapott helyet a Pékmúzeum, amelyre az épület homlokzatán elhelyezett perecet törő oroszlánok egykori kőcímere is utal. 1686-1970-ig a ház tulajdonosai pékek voltak, majd a város a berendezések helyszínen történő megtartásával megnyitotta ezt a kiállítást.
A pékház jobb oldali szárnyában helyezkedik el maga a pékség. A tüzelőhelyiségben a hatalmas kemence látható, a sütőszobában dagasztóteknő, kelesztő ládák, szakajtók állnak készen a szinte azonnali munkakezdésre. A hajdani lisztraktárat a XIX. század végén - a vasárnapi séta és a délutáni beszélgetés kívánalmainak megfelelően - cukrászműhellyé alakítottak át. Az éjszakai munka rövid pihenői alatt sem mehetett messze a mester a műhelytől, ezért egy kis szunyókálásra külön deszkakamrát választottak le. Az utcai szoba volt a kenyérbolt, ezt később kettéosztva cukrászdát alakítottak ki, melynek berendezései szintén eredetiek. A pékcsalád lakásába a boltozatos kapubejárattól jobbra lehet bejutni, bútorzata a XIX. század végi iparos-gazdapolgár család életmódját, lakáskultúráját mutatja be.


Károly Magaslati Kilátó: A város épített értékei mellett csodálatos természeti környezete ejti rabul az idelátogatót. A parkerdő fajtagazdagságát a három különböző növény-, illetve állatföldrajzi tájegység találkozása adja, melynek központi része a Károly–magaslat, tetején a kilátóval. Az erdőt sűrűn behálózó turistautakon a természet számos apró csodájával lehet megismerkedni. Az első faépítésű kilátótornyot Romwalter Károly, lelkes városszépítő, 1876-ban saját költségén építtette. Az újabb, 23 méter magas terméskő kilátó első emeletén színvonalas emlékkiállítás tekinthető meg, amely három európai ismertségű természetkutató - Kitaibel Pál, Gombocz Endre és Kárpáti Zoltán - munkásságát, valamint a Soproni Tájvédelmi Körzethez tartozó táj fő jellegzetességeit mutatja be. A kilátótorony két felső szintjéről egész Sopron belátható, távolabb a Szárhalmi-erdőrésszel, mögötte a Fertő tó csillogó víztükrével. A pompás kilátást balról a Wienerwald kontúrja, nyugatra a Schneeberg havas tömbjei koronázzák.


Taródi Vár: a Taródi-vár a magyarországi vizionális építészet leghíresebb és valószínűleg legjelentősebb alkotása. Nevét építőjéről és tulajdonosáról, Taródi Istvánról kapta.
A vár Sopron Felsőlövérek városnegyedében, a Nándor-magaslat déli lejtőjén, a Csalogány-köz, a hegyre fölvezető Kőfejtő út és a Hársfa-sor között, a Kolostor-erdő sarkához közel áll (9400 Sopron, Csalogány köz 28.). Ezt a részt a város 1753-ban különítette el gyümölcsöskerteknek. A kertben még áll egy, ekkor ültetett gyümölcsfa. A bejárattól mintegy száz méterre indul a zöld és a zöld kereszt (valamint az abból a Gloriette-kilátóhoz felkanyarodó zöld háromszög) turistajelzés.
A huszadik életévéhez közeledő Taródi István 1945-ben, szülei telkén kezdte építeni első várát. Ez egy nyolc méter magas favár volt, amit használt faanyagokból állított össze. Az építkezést 1946-ban fejezte be, amikor megnősült. Elhatározta, hogy ha sikerül a Lövérekben telket vennie, akkor lebontja a favárat, és immár a saját telkén állítja fel újra.
1951 május elsején vásárolta meg azt az ingatlant, amin most a vára áll, és hamarosan átköltöztette rá a favárat. Az építményt felkockázott hulladék deszkákból készített zsindellyel fedte be.
Az 1950-es évek végétől, majd főleg a hatvanas években több nagy, országjáró kerékpártúrára indult, részben gyermekeivel (a leghosszabb túrája 1500 kilométeres volt). Fő céljuk a várak megtekintése, a középkori várépítészet tanulmányozása volt. Taródi István 1959 őszén úgy döntött, hogy a favárat kővárral váltja fel, és még a télen kiásta a lakórész alapjait. Ettől fogva évekig reggel ötkor már ott volt a várnál, hogy előkészítse az aznapi munkát, majd a hivatalos munkaidő után folytatta az építkezést úgy, hogy csak este 9-10 körül ért haza. Apránként elbontotta és kőépítménnyel váltotta fel a favárat. 1962-ben nézte meg a somoskői várat, és ekkor döntötte le, hogy ő is olyan várat akar, aminek kerek tornyai vannak. A lakórész felépítése után élete valamivel egyszerűbb lett, mert kiköltözött a várba. Az építkezést azonban máig sem hagyta abba; a várba különböző becslések szerint mintegy 150–200 vasúti kocsira való követ épített be — döntően egyedül, időnként fiaival, legfeljebb egy-egy alkalmi segítővel. 1986-ban, nyugdíjazása előtt, komolyan gondolkodott azon, hogy befejezi az építkezést, de aztán nem bírta abbahagyni.